Learn it

Erasmus+ Ifjúsági csereprogram Portugáliában

Az Erasmus + keretein belül áprilisban egy egyhetes portugáliai ifjúsági cserén vehettem részt, öt különböző ország Olaszország, Törökország, Lengyelország, Bulgária és Portugália résztvevőivel együtt. A cserére két nappal korábban érkeztem meg Lisszabonba, több magyar társammal együtt. Szerencsére elegendő időnk volt körbejárni és megcsodálni a portugál fővárost, majd ezután április 7-én este vonatoztunk át Tomarba.

Személy szerint az első napon kicsit meg voltam ijedve, hiszen nem voltam még ilyen távol az otthonomtól, sok akkor még idegen ember között, egy idegen országban. Félelmem azonban hamar elillant hiszen fantasztikus embereket ismerhettem meg, egy csodás kis városban, izgalmas programokkal.

A hét első napja különféle ismerkedős játékokkal telt, mely tökéletes lehetőség volt arra, hogy feloldódjunk és közelebb kerüljünk egymáshoz.

A következő napokban elkezdtünk nagyobb figyelmet fordítani a projekt témájára, mely a szociális integráció és a környezetvédelem voltak.

Minden országnak lehetősége volt, hogy egy interaktív prezentáció keretein belül, bemutassa hazájának környezetvédelmi problémáit és megoldásait.

Később a kis városban sétálva kellett újrahasznosítható anyagokat gyűjtenünk, melyekből utólag a helyi piacon elosztogatásra kerülő, kreatív tárgyakat készítettünk.  Minden nap sor került úgy nevezett Energiser feladatokra, amelyek mindig valamilyen mozgalmas, interaktív feladatot jelentettek, hogy ezek segítségével felfrissüljünk és újult erővel folytassunk feladtunk. A héten kétszer megrendezésre került az Intercultural night is, amikor az országok bemutatkozókat tartottak és fegszolgálták a hazai konyha nevezetességeit. Ezt a programot különösen élveztünk, hiszen sok érdekességet tanulhattunk a többiek kultúrájáról.

A szervezők arra is figyelmet fordítottak, hogy megismerjük Tomart, amely egy gyönyörű kis portugál város.

Részt vehettünk egy City Tour nevű játékon, amikor az utcákon sétálva kellett feladatokat megoldanunk, illetve az utolsó napon együtt ellátogattunk a hely leghíresebb nevezetességéhez, a hegy tetején található várhoz. Ezen kívül, amikor szép idő volt, néhány program a szabadban, egy parkban került megrendezésre.

Összességében azt gondolom, hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy részt vehettem az ifjúsági cserén. Egyrészt mivel csodálatos helyeken járhattam, miközben megismertem egy távoli ország kultúráját, szokásait és ételeit. Másrészt lehetőségem nyílt, hogy különböző interaktív foglalkozásokon vegyek részt, két érdekes témával kapcsolatban. Ezenkívül, azt gondolom, hogy fantasztikus embereket ismerhettem meg és új kapcsolatokat építhettem ki a világ különböző pontjain. Továbbá

ez az egy hét nagyban hozzájárult a személyes fejlődésemhez is, fejleszthettem az angol tudásomat, nyitottabbá és elfogadóbbá váltam, megtanultam, hogy hogyan boldoguljak egyedül egy idegen környezetben.

Azt gondolom, mindenki, akinek lehetősége engedi javasolt részt venni egy ilyen programon, hiszen fantasztikus élmény, én csak ajánlani tudom!

Szerző: Budai Dóra Zsuzsanna

Ha szeretnél többet megtudni a programról, kövesd a projekt saját oldalát ITT.

Special thanks to: